25 éves önzetlen segítség bentlakó rászorulóknak

Negyedszázada támogatja Németh László barátaival a polgárdi Integrált Szociális Intézmény fogyatékkal élő, halmozottan hátrányos helyzetű lakóit. A karácsonyi ajándékokat idén a járványhelyzet miatt a Civil Központban adta át az intézmény vezetőjének, aki egy videóüzenetet hozott a bent élőktől ’Laci bácsinak’, kifejezve a ’gyerekek’ köszönetét és szeretetét.

Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kurátora 25. éve támogatja magánszemélyként a polgárdi Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény lakóit. Minden karácsony előtt ajándékokat gyűjt barátaival a bent élő középsúlyos vagy súlyos értelmi fogyatékos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek, felnőtteknek.

Az adományozó felidézte a kezdeteket, amikor saját unokája gyermekorvosának ajánlásával indult el ajándékaival az intézménybe – megérintette az ott élők helyzete, sorsa, és eldöntötte, hogy támogatni fogja őket. Évről évre úgy vállalja fel ezt a küldetést, hogy jó időben megkérdezi a bentlakókat, mire van szükségük, és a barátaival összegyűjtve ezeket – csokoládét, sportszereket, játékokat, elektronikus eszközöket és más meglepetéseket – teljesítik a kívánságokat. Az idei évben a pandémia miatt a Civil Központban került sor az átadásra.

Domokos Tamás
, aki tíz éve vesz részt a kezdeményezben, arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a karácsonyi időszakban van szükség a támogatásra. A járványhelyzet talán a bentlakásos intézményekben lakók számára jelentette a legtöbb nehézséget, tette hozzá, és azt kérte: aki teheti, segítsen!

Az otthon ’gyerekei’ és vezetője, Farkas Judit videóüzenettel mondott köszönetet a negyedszázados önzetlen segítségért, és azért a végtelen szeretetért, amit ’Laci bácsi’ a lakók felé közvetít.

Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ


Vissza

Eseménynaptár

2024 Március

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
    
1
2
3
09
4
5
6
7
8
9
10
10
11
12
13
14
15
16
17
11
18
19
20
21
22
23
24
12
25
26
27
28
29
30
31
13
       
14
Fogyasztóvédelmi kiadvány
Támogatónk

LISZI Akadálymentes nézet