ELISMERŐ OKLEVELEK JELÖLÉS

Elismerő okleveleket adományoz az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2020-ban is Székesfehérváron. Az elismerést olyan magánszemély kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál a megyeszékhelyen. A felhívás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kurátora és Domokos Tamás, az alapító képviselője.

A civil szervezetek fontos partnerei a helyi közszolgáltatások szervezői, az önkormányzati intézmények, a közszolgáltató cégek, állami szervezetek. A közszolgáltatásban dolgozókkal napi kapcsolatban vannak a fehérvári nonprofit szervezetek munkatársai is, egymás munkáját segítve, kiegészítve. A közszolgáltatásban dolgozók személyes elköteleződése, támogató hozzáállása nélkül a civil szektor programjai, szolgáltatásai, rendezvényei nehezebben tudnának megvalósulni.

A helyi közösségért elkötelezett civil szervezetként az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért erős hiányát érezte annak, hogy a civil társadalom elismerje a közszolgáltatásokban dolgozók civilekért végzett munkáját. Ezért kezdeményezte az alapítvány, hogy elismerő oklevéllel fejezze ki mindezt. Az elismerést olyan magánszemély kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál.

Évente maximum három fő részére adományozható az oklevél, javaslatot bárki tehet az alapítvány e-mail címén (fogyvedalap@gmail.com) 2020. augusztus 20-ig. Az okleveleket szeptemberben, a Székesfehérvári Civil Napon adják át a jutalmazottaknak.


Vissza

Eseménynaptár

2020 Szeptember

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
36
7
8
9
10
11
12
13
37
14
15
16
17
18
19
20
38
21
22
23
24
25
26
27
39
28
29
30
    
40
Támogatónk

LISZI Akadálymentes nézet